Ane igazán hamar megbarátkozott új telefonjával, amelynek sok előnye közül ma az szolgálja mindnyájunk épülését, hogy klasszul lehet róla képes üzeneteket küldeni. A lehetőséggel egyre gyakrabban élt az elmúlt napokban, hogy beszámoljon a vírus miatt otthon rekedt lányok mindennapjairól a munkában izzadó bátor férjnek. Aki nem tudja (nem is akarja) megállni, hogy közzé ne tegye ezeket a költői szilánkokat.

“Cicatestvérek. Bora ma gyönyörű”

 
“Anya, elefánt a kanapém!”

 
“Tapicsk, tapicsk! Anya, vigyázz! Itt minden csupa sár. Látod, nekünk is le kellett vetkőznünk, nehogy sáros legyen a ruhánk.”

“Hóangyalok”

“Mi az a kaszinó? (Mondom. Heves zokogás.) Ne menjetek oda, kérlek, anya, ne! Ne menjetek oda, ahová mi nem mehetünk!”

“Állatkórház: mindenki köhög, a lányok pedig fél percenként rohannak az ajtóhoz, hogy mikor jön a dokibácsi.”

“Anya, mindjárt megszületnek a kisbabák!”

• 6 hozzászólás

Tegyék fel a kezüket azok az ikres apukák, akik a négynapos ünnep közeledtével már a hét elején arról ábrándoztak a dolgozóban, meg-megállva báván a számolótáblák szerkesztése vagy esztergálás közben, hogy milyen jó is lesz végre nem a robotban punnyadni, hanem otthon, a családdal, harmóniában, összebújásban elcsöndesedni, nagyokat ebédelni, jókat sétálni, egyszóval újra mandalába rendezni a munkában megbokrosodott neurongyűjteményt. Kezeket fel!

Ellenpróba, most azok tegyék fel, akik a lelkük mélyén némi óvatos vizsgadrukkal várták ezt a négy teljes napot.

Köszi, megszámoltam. Azt az egy fiatalembert ott hátul még arról szeretném megkérdezni, hogy neki ugye már elmúltak három évesek a srácok?

A lelket bennünk az önuralmon kívül az olyan hosszuknál sokkal nagyobb pillanatok tartják, mint az alábbi. Nomeg az a csalfa remény, hogy a szeparációs szorongással, kezdődő cumifüggéssel és ikernáthával súlyosbított ikerfogzás nem tarthat tovább egy-két évnél.

• 7 hozzászólás

Éppen ma reggel mondtam Anénak, miközben a hajnali tápszert csorgattuk az ikrekbe, hogy megálltak a fejlődésben. Korábban minden napra tartogattak egy új mutatványt, most meg már hetek óta semmi rendkívüli, legfeljebb Tami újabb szavak első szótagját tanulja meg helyesen alkalmazni, Bora pedig újabb ingatag bútorokon kísérel meg bicskát ugrani. Nem mintha aggódnék, ennyi éppen elég, most a szótárazás és a kékfoltokkal díszített akrobatika van a feladatlistán, csak úgy megjegyeztem.

Aztán délben elvittem Tamit babaúszni. Bora otthon maradt, mert neki randa kiütések vannak a hátán, meg különben is jót tesz, ha olykor kétfelé sodortatjuk őket az élettel. Tami meglepően visszafogott és apaölelő volt, mint kiderül, itthon Borka is hasonlóképpen hiányolta a másik felét. Aztán hazaértünk, az ajtóban letettem Tamit a földre, Bora pedig odaszaladt és igazi felnőttes módon, hápogó elérzékenyülésünktől kísérve átölelte a tesóját. Szorította a két karjával és közben nézett ránk vigyorogva és csak szorította, nem engedte el még sokáig. Tami kicsit értetlenül ugyan, de tűrte a szerelemkitörést, pillogott, de bazsajgott is kicsit, állt Bora karjai között és hozzányomta a homlokát Borka füléhez.

Borka talán csak tőlünk látta, hogy így üdvözlik egymást a felnőttek, de azt a finom különbséget biztos levette, hogy nem mindeki, csak azok, akik imádják egymást. Szóval kihallgathatta, mit súgtam reggel az anyjának, miközben ő báva malacként kortyolta a banános Bebát.

• 5 hozzászólás

Lányaimról (akik Feri lányai is) háromféle fotót/videót tehetnék fel mostanában: 1. valakivel olvastatnak, 2. valami ismeretlen cél felé rohannak 3. nevetgélve csapkodják egymás fejét, majd smárolnak. Az első kettőről már van elég kép az oldalon, íme a smár, ha csak néhány pillanatra is (sajnos csak kamerák nélkül hajlandók hosszú csókokba bonyolódni):

• 1 hozzászólás

Az egyéves szülinapot amúgy a Szentendrei szigetvilágban elterülő nyaralóban ünnepeltük, ahol a kánikulából következő nudizmus, az ajándék homokozó a barkácsáruházból származó kvarchomokkal feltöltve és a felfújhatós vizesmedence, no meg a lelkes családtagok magasló gyűrűje lenyűgözte, felpörgette, olykor boldogságrohamokba kergette a lányokat, akik délutánra már majdnem olyan fáradtak voltak, mint a porondmester szülők. Pihenésképpen mentünk egy négyszemélyes intim családi kört a környéken a hanyatló nap álmos fényeivel a sarkunkban. A madárkoncert, az akácernyő és a keréknyomban botladozó babakocsi elcsendesített mindenkit, aztán arra lettünk figyelmesek, hogya kókadó utasok egymást azért igyekeznek mulattatni. Semmi szélsőséges érzelmek, semmi hadonászás vagy rángó csapkodás, csak a szeretetteljes, cumi alól kimosolygó évődés. Ezt kaptuk mi tőlük - és nagyon eltalálták, mire vágyunk.

• 3 hozzászólás