Ane igazán hamar megbarátkozott új telefonjával, amelynek sok előnye közül ma az szolgálja mindnyájunk épülését, hogy klasszul lehet róla képes üzeneteket küldeni. A lehetőséggel egyre gyakrabban élt az elmúlt napokban, hogy beszámoljon a vírus miatt otthon rekedt lányok mindennapjairól a munkában izzadó bátor férjnek. Aki nem tudja (nem is akarja) megállni, hogy közzé ne tegye ezeket a költői szilánkokat.

“Cicatestvérek. Bora ma gyönyörű”

 
“Anya, elefánt a kanapém!”

 
“Tapicsk, tapicsk! Anya, vigyázz! Itt minden csupa sár. Látod, nekünk is le kellett vetkőznünk, nehogy sáros legyen a ruhánk.”

“Hóangyalok”

“Mi az a kaszinó? (Mondom. Heves zokogás.) Ne menjetek oda, kérlek, anya, ne! Ne menjetek oda, ahová mi nem mehetünk!”

“Állatkórház: mindenki köhög, a lányok pedig fél percenként rohannak az ajtóhoz, hogy mikor jön a dokibácsi.”

“Anya, mindjárt megszületnek a kisbabák!”

• 6 hozzászólás

Nagy csend van itthon. Délutánt írunk, a lányok sétálnak nagyival, Ane vásárol valahol, én pedig orromból kifolyólag (szó szerint) betegszabadságolom magam. Csak a mosógép zúg, néha egy nesz a macska felől, amúgy otthonos, drága csend. Most jövök csak rá, milyen régen volt részem ebben a kiváltságban. Ha nem munkában és nem bébiszitter biztosította szökésben (és ezek mind zajos helyek), akkor itthon, gőgicsélő, sikító, kiáltozó kislányok között telt az elmúlt hét hónap. Értékes csend. Tegnap és ma még annyiban is különös, hogy jórészt nem nyúlhatok a babákhoz, mert nem emelhetek az orrműtét miatt. Közéjük fekszem, etetem őket, szólok hozzájuk, de ha fel kell venni, áttenni egy másik helyszínre, becsúsztatni a hintába, benyomni a kiságyba, leengedni a rámpán a babakocsit, akkor nem jöhetek szóba. Teljesen legális, hogy itthon folyjék az élet, miközben én fekhetek az ágyban és belebóbiskolhatok egy regénybe - nem mondom, hogy nem furdal a lelkiismeret ilyenkor, de azért élvezem is, tagadhatatlanul. Egészen más az apaság, ha nem tölt ki napi 24 órát - egy hétre érdemes kipróbálni ezt is.
Apropó, orrműtét. A legendásan borzasztó, ijesztő, horror-vésős-csontkalapálós orrsövény-műtét. Amit mindenki, aki átesett rajta, élete nagy negatív élményei között említ. Hát nem tudom, vagy a technika változott sokat, vagy az orvosom volt extra profi vagy én vagyok a Pókember, de egyáltalán nem volt kínos, pedig az előzetes várakozásaimmal és megbeszéltekkel szemben pont úgy zajlott, ahogy mindenki mesélte, hentesmódra hagyományosan. Azok kedvéért, akik fontolgatják, íme egy rövid, ám véres összefoglaló.

Reggel bementem a kórházba, kaptam ágyat, húztam melegítőt és ledőltem. Hamarosan fenékbe talált egy nyugtató injekció, ami nagyon kedves ötlet helyileg érzéstelenített műtétnél. A jó közérzetet alapozta az is, hogy a Tétényi úti Szent Imre kórház nem felel meg az átlag fővárosi kórházképnek: semmi lepusztult mállás, semmi sötét és pergő plafonú, műanyag lambériával fedett századelős rémület, semmi lomtalanításból visszamaradt bútorzat. Világos, háromágyas kórterem saját fürdővel és tévével. Élénkpiros, gégészet feliratú pólót viselő nővérek, csilivili liftek, rendes kaja. Ilyen helyen könnyebb nem félni, de azért a nyugtató is jól jött.

A műtéthez maradhattam a szabadidőruhámban, ülő helyzetben egy fényvető alatt, mint a fogászaton. Az érzéstelenítés trükkös, nem egyből az injekcióval kezdik, hanem néhány lidokainba tunkolt gézszalagot tömnek az orrba, így már a szúrások sem fájnak. A műtét technikai részleteit legfeljebb emailben az igazi ínyenceknek, elég az hozzá, hogy fájdalom nincs, de érezhetni pontosan, mi történik. Ettől lehet előre irtózni, pedig a vésés például nem rosszabb érzés, mintha tenyéréllel gyengén ütögetnéd az arccsontodat - csak belül történik. Közben beszélgettünk is, már amennyire az érzéstelenítéstől keletkezett teniszlabda a torok környékén engedi a tiszta hangképzést. Nyilván van valami abszurd abban, amikor a hangokat hallva és az érzületet elemezgetve megkérdezem a doktort, hogy ez most csont vagy porc volt, ő pedig lelkesen kommentálja, amit én érzek. Bizton állíthatom, hogy a fogorvosnál rosszabb, ráadásul ott még a szád is tele van ujjakkal és fémeszközökkel.

Eredetileg úgy terveztük, hogy nem kerül tamponálás az orrlyukaimba, mert attól kissé szorongtam, de végül mindkettőt le kellett dugózni. Márpedig befogott orral tulajdonképpen nem lehet nyelni, ami komoly kihívások elé állított. Ilyenkor derül ki, milyen sokat nyálzik a felnőtt is. Ezt általában lenyeléssel kezeljük, nade ha az nehézségekbe ütközik? Macerás. Akárcsak az evés, ivás és légzés is. Ezért kerültem volna, de egy-két véletlen (a tervezettnél jobban szivárgó részek, illetve egy nem beüzemelhető elektromos húségető szerkezet) úgy hozta, hogy mégis szükség volt rá.

Délutánig maradtam a kórteremben, olvasgattam, szenderegtem, kicsit ettem-ittam, majd négykor felöltöztem, hívtam egy taxit és győztes mosollyal és orr alá kötött gézvirslivel az arcomon hazahajtattam. A következő 36 óra a türelemről és önkontrollról szólt, mert a nyelési képtelenségen túl az orrdugók valahogy a garatomat piszkálták, márpedig öklendezni nem jó ötlet, ha nem szabad megerőltetni magad. A műtét után két nappal aztán kihúzták a dugóimat, ami a várakozásommal ellentétben nem egy sebbe ragadt gézköteg leszaggatását jelentette, hanem nedves géz elválasztását a nedves nyálkahártyától. Nem kellemes, de egy nagy pofon vagy közepes bringás borulás biztos jobban fáj. Azóta olyan vagyok, mint egy enyhén náthás, ám nagyon büszke orrlégző, aki állapotára hivatkozva kivonja magát minden komoly munka alól. Hétfőn azonban már mindent lehet, akár dobálhatom is a csecsemőket, szóval az egész hacacáré egy hetet vesz igénybe, aminek a nagyobb része kényelmes otthoni pihengetéssel telik.

Mindenkinek tudom ajánlani, sőt felvetem a “mellnagyobbítás helyett orrplasztika” mozgalom elindítását. Előbbi sokkal jobban fáj és sokkal haszontalanabb, nem beszélve az ár-érték arányról. Szóval hajrá, kés alá!

Míg mindezt leírtam, eltelt egy teljes nap, így már péntek délután van és a szobában két boldogan gőgicsélő ifjonc gyakorolja az ülő testhelyzetet. Bemegyek, megnézem, tetszik-e nekik a gyógyult apu.

• 5 hozzászólás

Az elmúlt héten is fényképeztünk, de ennél többre nem jutottunk. Most azonban, fürdetés előtt pótoltam az elmaradást, feltettem néhány képet. Íme:

• nincs hozzászólás

Az elmúlt 24 órában kétszer leszartak, egyszer lepisiltek és egyszer hetyke sugárban lehánytak - pedig nem kocsmában, nem detoxban dolgozom. Ki hinné…

De tényleg: sosem gondoltam volna, hogy mindezt majd fel sem veszem. Sokan mondták, hogy a saját gyerekedtől ez más és nem fog zavarni, én nem hittem el. Most már tudom, a kérdés nem így vetődik fel, mármint hogy zavar-e. Saját időmet lopnám, energiámat pazarolnám, ha ellenállnék, vagy menekülnék, ha félreugrani próbálnék vagy undorodva tartanám magamtól távol az ürítő kisdedet. Pelenkázás közben egyetlen gondolatod van: csak az éppen az előbb feladott tiszta rugdalózó megmentése számít. Mint a hegymászóknál a csúcs előtt, minden mozdulat a lehető leggazdaságosabb, nincs felesleges fakszni, csak törünk a cél felé. Az üvöltő manó friss pelenkában való cumira/mellre illesztése az üdvözítő végkifejlet, ilyenkor ugyanis csönd keletkezik. Csönd.

• nincs hozzászólás

Tyűha, két nap, két éjszaka nem írtam ide semmit, biztos sok dolgom volt? Gyerekek tanulják a családban élést, Ane tanul gyógyulni, szoptatni, nem szoptatni, én pedig tanulom a türelmet és a távlati tervezést. Címszavakban az elmúlt napok:

Ane tejláza nem gyógyult egy pilincka Algopirintől, be kellett vetni az antibiotikumot, ami három nap alatt eredményt (értsd: életerős, vidám és tettrekész Anyát) hozott - viszont az íze átment a tejbe (saját saccunk szerint), így a babák nem kérnek anyatejet, csak tápszeren élnek. Ez amúgy végtelenül kényelmes és praktikus - tápszeres kaja előállítása 5 perc, bepusziltatása üvegből 30, ráadásul férfi is csinálhatja egyedül -, de hosszú távra azért nem lehet terv, hiszen az anyatej a világ egyik legjobb immunvédelmi rendszere. Antibiotikum még egy nap, aztán visszaállunk a természetes módszerre.

Kedden (ha igaz - összefolynak a napok, csupán onnan tudom, hogy például hétvége van, hogy nem jönnek a munkahelyről emilek) beugrott Ákos sógor és tetszettek neki az állapotok meg a főszereplők is, fotózkodtunk az ikrekkel, lásd később. Szerdán beugrott Juli a lányával és mint fent. Mindenki nagyon élvezte a vendégjárást, de a babák talán túlságosan is jól mulattak, Borka túlpörgött, a szerdát így a "felébred és keservesen sír, hogy anyuapu visszahipnotizálja" jegyében töltöttük. Beleértve az éjszakát is, így végre megvolt az első "jézusom, mit kell ezekkel csinálni, hogy abbahagyják?" éjszakánk. Tegnap apró lépésekkel, de visszanyomtuk őket a szokásos mintagyerek-rendszerbe. Ami ebben jó volt, az az intenzív önképzés.

Sok pontja volt ugyanis az elmúlt napoknak, amikor megfontolt rémülettel téptük föl a Használati Utasítást (Tracy Hogg - Melinda Blau: A Suttogó mindent megold) és kerestük a sírás vagy nemevés okát, a felébredés ellenszerét és egyéb praktikákat. A könyv egy csecsemőgondozó sokévnyi tapasztalatát összegzi, nem bonyolult, de tényleg érdemes gyakran forgatni. Nem tesz többet, mint alaptudásokat ír le (tudtad, hogy a csecsemő, akárcsak a felnőtt, kb. 45 perces alvási ciklusokkal bír, ezek végén felszínes álomba kerül, olykor felébred?) és némi test-tudományt értelmes emberi nyelvre fordít le (a hasfájásnak három alapvető oka lehet, ezekhez más és más jeleket produkálnak a picik). Tracy még egy dolgogban segít: a tapasztalatait jó amerikai módra (pedig angol) nagyon érthetően, illusztratív és megjegyezhető elnevezésekkel leírja - szájbarág, példálózik, ismétel, és azért magyaráz is. Nyelvi fogódzókat ad, és garantálom, erre van egy friss szülőnek a legtöbb szüksége. A pánikban, feszült hangulatban, amit a síráskoncert előhoz, nagyon jó valami hülye, de érthetpő kifejezésbe kapaszkodni: 4É, megtömés, susog-és-ütöget, ébressz-hogy-alhass, mantrasírás és hasonlók.

Szóval sokat olvastunk, közben ment az etetés, fejés, altatás és szép lassan megnyugodtunk mi is, ők is. A ma reggel is sírósabban indult (hidegfront van, erre fogjuk), volt koncert délelőtt is, de most éppen mindkét gyereket, majd magunkat is ájulásig etettük, most pedig irány az ágy, rá kell pótolni az éjszakára, hogy délután újra őszinte szívvel mosolyogjunk bele a teli torokból üvöltő kicsi arcocskákba.

• nincs hozzászólás

Nagyjából egy percet sem aludtunk. Illetve mi, váltásban még csak-csak, de a babák nem sokat. Nem az anyatejjel volt a baj, Sherlock Ane kinyomozta, Tamiról lepottyant a köldökcsonk és a seb is fájt, meg a csonk is nyomta a hátát. Szóval fél-egy óránál tovább nem volt nyugalom. Ettől megijedtem: akkor mégsem csupa öröm az apaság? A legendás, korábban megénekelt türelmem például pont addig tartott, amíg négykor újra fel nem hangzott a vonyítás és fogalmam sem volt, ennek most mi az oka.

Türelem, szakszerűség, bátorság. Ezt mondogatom magamnak, miközben eszem a tükörtojást.

• 2 hozzászólás

Újra éjjeli műszakban, hamarosan jöhet a hajnali hármas etetés. Az éjfél csenddel érkezett, az ikrek nem kívántak alvás helyett táplálkozni, de nem tágítottam, amíg rá nem vettem őket a jóra, egy órán át ment a cumiharc. Ezután joggal vártam, hogy szó nélkül álomba merüljenek, de nem, Taminak fájt a hasa (?), fel kellett vegyem és némi bélmasszázzsal elegyengetnem a szelek útját. Valami lehet az anyatejjel, Ane talán titokban pálinkázik vagy korsós zsírt tol fejhússal? Mindenesetre a hármas étkezésre tápszert szolgálok fel.

A mai nap még a tegnapnál is harmonikusabb volt, alakul a menetrend, egyre kisebb erőfeszítés a teendők sorrendjét memorizálni, egyre több időnk jut magunkra. Amíg meg nem születtek, el nem tudtuk képzelni, mi az a rengeteg dolog, ami miatt nem jut idő semmire a gyereken kívül, mi ez a sok “lesz nektek segítségetek?” szörnyülködés. Nos, tulajdonképpen tényleg nincs sok dolog, ha begyakoroltad a rítust: szoptatás (40-60 perc) három óránként, előtte tiszta pelenka (5 perc), utána büfiztetés (max. 10 perc), edények sterilizálása, mosó- és mosogatógépek trenírozása, önetetés, ja és gyereketetés után napjában legalább egyszer a fejés mellmasszázzsal, ha asszony bírja a fájdalmakat és nem akar belázasodni és nemszoptatni. Mindez úgy áll össze, hogy 3 óránként úgy 1 óra jut nemgyerekes programokra - tekintve, hogy Ane tud szimultán szoptatni és ma már a fejés sem ríkatta meg - annyira.

Mindez nagyon kevésnek hangzik a függetlenségből, de éppen ettől nő meg az értéke a közös reggelinek vagy egy közösen átaludt tévésorozatnak. Érdekes, de nem nyomasztó a kötelesség, mert annyira kötelező, hogy egyszerűen nem tiltakozik a lélek. Egy mégoly határidős munkát is el lehet bliccelni, legfeljebb lecsesz a főnök, de egy etetést nem lehet megúszni, az nincs benne a rendszerben! Ettől válik egy pillanat alatt a részeddé: három nap alatt olyan türelmem nőtt, amire sosem gondoltam volna. Nézem az órát és jé, már 40 perce cumiztatok, észre sem vettem.

A mai nap új eleme: a fürdetés. Ettől kicsit tartottunk, előtte kértünk telefonos segítséget is és a könyveket is fellapoztuk, de végül nagyon egyszerű feladatnak bizonyult és még a lányok is szerették. Bónuszként most először láthattam a lányaimat ruha nélkül. Mintha négy ráncos rovarcsápot tűztek volna egy körteforma emberhasra, amin koronaként a jól ismert fejecskék ülnek. Viccesek, hiszen még nem alakult ki a jól ismert csecsemőforma, az arányos hurkaerdő és a kapálózásuk is túlzó, merev. Az alábbi fényképekkel Bora és Tamara nem fognak pasizni indulni mondjuk 15 év múlva, de nem is azért készültek. Viszont nem ér kinevetni őket!

• nincs hozzászólás

Ma én vállaltam az egész éjszakát, mert valahogy csupa sikersztori ez az ikertenyésztés, belefér, Anénak pedig szüksége van egy éjszakányi alvásra. Ma itt járt egy dokinéni (kerületi kiutalt, nem sok dolgunk lesz egymással, viszont ő is macskapárti), tutizta a gyerekeket, tanácsolt ezt-azt, aztán a végén többször is megkérdezte, nincs-e kérdésünk - és nem volt! Eddig mindent tudunk. A babák pedig jól esznek, alszanak, aztán az éhséget sírással jelzik - és ennyi.

Sárgaság-témában (merthogy sárgák a kölkök vita nélkül, de csak a bőrük és ez amúgy nem baj, majd elmúl) két iskola csap össze: a modern (?) szerint napi 10 perc napoztatás az ablak elé tartva a gyereket, a konzervatív (?) javaslat szerint anya szedjen napi 1000 g cévitamint. Az utóbbi mellett döntöttünk, mert kényelmesebb és mert az összecsukható utazóágy (amiben napoztatni lehetne) bazinagy, de nem ez a lényeg. Fog. A gyöngyvászon anyag, amit a neves, menő gyártó gyárt, amíg összeraktam, sötétkékre festette a tenyerem. Vajon egy csecsemő számára készített terméknél nem probléma ez? Bazmeg ABC Design!

A mai kép és/vagy videófeltöltés egyelőre elmarad, habár remek fotókat és cuki videókat készítettem, de tele volt a nap, nem fért bele geekségekkel foglalkozni. Talán holnap, elvégre szombat lesz, hétvége, akkor a babázásban is biztosítanak pihenőidőt, nem?

Frissítés: reggel 7 óra, Ane szoptat, én pedig féléber vagyok, de ez elég két fotó feltöléséhez:

Csak, hogy dokumentáljam az eltelt napot: apuka étkeztetési krízist menedzselt - Ane elaludta a reggeli etetést, ezért kihagytunk egyet, az efelett érzett elégedetlenségnek a gyerkőcök délelőtt 11 felé kezdtek nagyon határozottan hangot adni, amikor Ane varratszedésre a kórházba indult. Fél óra ordítás tanácstalan szemlélése után rájöttem, hogy éhesek. Tapasztalat: nem lehet felnőttmódra csúsztatni a kaját, "ráér az fél óra múlva is". Nem, ha éhesek, etetni kell. Megoldás: Ane hamar érkezett, addigra pont tisztába tettem őket, így az ajtóból futtában vetkőző anya a székig jutván már két vákumgenerátort láthatott saját mellein, probléma megúszva enyhe mentális halláskárosodással.

Az éjszakákról ejtenék még egy szót, hátha tapasztaltabb olvasóink véleményezik a módszerünket, ami hosszú távon biztos nem tartható - és aminek éppen boldogan szenvedő alanya vagyok. Szóval aki éppen gyerekőrségben van (tiszta úttörőtábor egyébként), az bent alszik a gyerekszobában zárt ajtóval (Matimacska miatt), a másik kint a rendes ágyban (Matimacskával). Olykor csere. Azaz sosem alszunk együtt (nemoké), viszont a macska miatt bezárt ajtó ellenére is mindig van, aki hallja a csajok hangját (ez oké). Megoldás: bébicsősz? (Képzetleneknek: adóvevő, aminek adórésze a gyerek mellett van és hangra kapcsol be. A vevő a szülők fülénél, érted?) Esetleg macska-ellensátor? Ez utóbbi teljesen vicces, de célszerűnek hat.

Na, ha most azonnal lecsukom a gépet, még pont alhatok egy órát a következő etetésig, már ha kivárják az idejüket. Muszáj lesz nekik, az előbb annyira megtömtem a fejüket. Nakérem, mindenki csöndben marad hatvan percig!

• 2 hozzászólás

Legutóbb ott hagytuk el, hogy késtégek közt ugyan, de betoltam egy cumit. Azóta eltelt 24 óra (és még egy kevés) és ott tartunk, hogy az előbb végeztem egy igazi kispapa-kihívással: egyedül etettem, sőt böfiztettem két bébit. Ami nem lenne nagy kunszt, ha egymás után jöttek volna, de nem ám! Egyszerre! Lefektetve a kanapéra remekül cumiztak, aztán minden vállamra egy gyerek és már jöttek is a gurgulázó röfögés-kezdemények. Szingliben kezdtem, de félpályánál rájöttem, hogy a másik gyerek idegrohamot kap, ha ő csak később kerül sorra, így muszáj volt trükközni. 

(Minizajok az egyik ágy felől… Ha megmukkansz, amikor a papa éppen arról számol be, hogy milyen ügyesen biztosította a csendet, megtanítom neked a "számomra a világbéke a legfontosabb" kezdetű szépségverseny-indulót!)

Tegnap éjjel kiderült, hogy az éhség volt a bűnös, rendes evés után kielégítő alvás volt a szülőknek is! Nem hittem volna, hogy az első éjjel fogok aludni öt békés órát. Reggel olyan béke volt, hogy még reggelizni is le tudtunk ülni teával, péksüteménnyel, otthonosan, ami a soknapos kórház után megemelte Ane lelkét.

Délelőtt beszaladtam Borkával a kórházba, akinek a nővérek bennfelejtettek egy kanült az alkarjában. Nem zavarta ugyan, el is terveztük az anyjával, hogy Borka felnő, orvosegyetemre megy és az egyik első gyakorlaton magának szedi ki a hülyenővérkék emlékkanült. De aztán mégis a ráció győzött, bevittem, kivették, hazahoztam. Szörnyülködtek kicsit…

mára egy videó jutott, kattints! 

Dél után érkezett kedvenc védőnőnk, aki Erzsike és másfél órás tanfolyamot tartott gyerekműködtetésből és -szerelésből. Lázcsillapítás, etetés, öltöztetés, bőrápolás, macskázás és tébéügyek. (Erszike nagyon erősen macskapárti, 34 éves praxisában nem is hallott még macska-csecsemő konfrontációról, viszont látott sok gyereket felnőni cicával.) Imádtuk, ittuk minden szavát, nagyon sok tétovázásunkat megoldotta előre. Két napja még fogalmunk sem volt, mit kell csinálni egy csecsemővel (volt, de esetleseg tudás), ma már legalább egyszer hallottuk, memorizáltuk. A kakimanó napi 6 látogatástól háromnapi 1-ig bárhogy jó, a köldökcsonk 7-10 nap alatt szokott leesni, a sírós gyerek pedig karmikusan determinált és előző életéből rossz emlékeket hozhatott, nos ezek tényleg praktikus okosságok. Ha már nem vesznek minket körül sokat látott öregasszonyok, akik a kerítésen áthajolva kitanítják a kismamát, a védőnő remek pótszer, kár, hogy csak hetente egyszer jön. Erzsike for President!

Délután a "rendes evés, jó nagy fejés" elv mentén haladtunk, valamint telefonok és Skype segítségével tájékoztattuk a külvilágot hogysmintségünkről, aminek kapcsán minden rokon jelezte, hogy büszke ránk. Köszönjük, mi is rátok, hogy kibírjátok és nem jöttök látogatni, így nekünk most könnyebb, de ígérem, egy hét múlva már fogadóképes lesz a csapat. Addig edzünk.

• nincs hozzászólás

Hazajöttek, teljes a család. Most éjjel fél egy van, a megfáradt anya alszik, a nem kevésbé megfáradt apa viszont nem alhat, és korántsem a blogolás miatt maradt ébren. Egy barátunk helyzetelemzése bevált: a gyerekek mintapolgárként viselkednek a kórházban, hogy hazavigyék őket. Otthon azonban, immár birtokon kimutatják a foguk fehérjét! Délután volt sok szoptatás, pelenkázás (minden elsőre ment nekem is, büszke vagyok), azonban alvás az nem volt. Illetve talán fél órányi este kilenc felé. Azóta sírás van, valamint a koncepció, miszerint az első nap még nincs koncepció: ha sokat sírnak felvesszük őket… Az esti etetés után Bora végre elaludt, mint a tej, de Tami azóta is bömböl, nyitott szemmel - korábban legalább leragadoztak a pillái, de most csak bámul maga elé és oázik.

Megyek is, felveszem.

El ne kiabáljam: egy jól betámasztott cumi már percek óta eredményes, Tami határozott szopó mozdulatokkal csócsál, talán éhes? Ettől a csendtől azonban nekem el kell aludni. Vajon felébredek a sírásra?

• nincs hozzászólás