Az egyik lányom tamburás akar lenni a másik meg kvártétos. Talán igaza van Ferinek, hogy ideje lenne kivenni a CD-lejátszóból a népdal lemezt. De akárhányszor megpróbáljuk, sztereóban visítanak: a Gryllus Vilmát akarom, anya, én a Gryllus Vilmát akarom. Légyszíves, szeretném – javítanak aztán csípőből az ebadták. Megy a Vilma és vele megy a végtelen mennyiségű népdal elemzése. Van-e nagyobb kihívás, mint a metaforikus és már nem is élő nyelvezet interpretálása két két és félévesnek? Mondjuk egyszer még Tandori költészetére is rákérdezhetnek persze.

Mi az, hogy nótát ver a csizmám sarka? Mi az a nyáj? Mi az a bú? Mi az, hogy éli világát? Meg hogy jól van dolga? Mit csinálnak dobszerdán? Mi az a csokor meg bokréta? Mi az a paraszt? Mi az a tetűmáz? (a juhász subáján tetű mász) Mi az a kaszinó? (sej a báró, a kaszinóba bejáró) Mi az a pünkösdrózsa? Milyen színű? Miért nem szakítja le senki? Mi az, hogy az útra hajlott? Én is elérem? Mi az az orcádért? Mi az a mészáros? Ki az a mátkám asszony? Miért csak a Jánoska szakajt egyet a csipkefáról? Anya, én is akarok szakajtni!!!

És ez így megy minden autóúton. A boltig, az állatkertig, a nagypapáig, a világ végéig. A népdalok végeérhetetlen forrásként szolgálnak két két és féléves számára. Ez volt az első lemez, ami elbűvölte őket. Ezt hallgatták végig néma csendben karácsonykor, amikor hazafelé jöttünk Inárcsról a családi vacsoráról. Fél kilenckor indultunk, és először életükben nem aludtak el ilyen későn az autóban, hanem hallgatták a zenét. Amikor megálltunk a ház előtt, Tami csak ennyit mondott: anya, én még soha életemben nem hallottam ezt a muzsikát.  Bora pedig azt, hogy ez gyönyörű volt. Hát így, ilyen hatással volt rájuk, és azóta is. Feri kivan. Azt mondja, ha még egyszer meg kell hallgatnia ezt a CD-t, napszámosnak áll.

A verselemzéseket a végtelenségig tudják folytatni. Tama kedvence a  kis Bence. Na azt valahogy így szedi ízekre:
– Mi az a kormos?
– Fekete por. Ez volt belül a kemencében.
– Honnan lett oda?
– A tűz miatt, ami előtte benne égett. Ha sokáig égetsz valamit, az kormos lesz.
– Mije lett kormos a kis Bencének?
– Az arca, a füle, az orra, a keze meg a ruhája.
– Mivel mosta meg?
– Szappannal.
– Lejött a szappannal?
– Le.
– Miért ment bele a kis Bence a kemencébe?
– Mert kíváncsi volt.
– Hogy hívják a kis Bence apukáját?
– Nagy Bence.
– És hol volt nagy Bence, amikor kis Bence a kemencében volt? A munkahelyén?
– Igen, a munkahelyén.
– Hogy hívták az anyukáját?
– Nem tudom.
– De anya, tudod, mamának hívták. Mert odament a mamája, nem ismert a fiára.
– Tényleg!

És ez így megy a végtelenségig. Még kitérünk arra, hogy mivel veri el az anyukája a Bencét, meg néhány felnőttek számára lényegtelennek tűnő apróságra, hogy például Bencének kijön-e a ruhájából a korom a mosógéppel. Ha valamire rászállnak, akkor addig szedik ízekre, amíg meg nem értik az okokat, körülményeket, szavakat, mondatokat, metaforákat. Ezeket a párbeszédeket egymás után tízszer lezavarjuk, aztán látom, hogy renderelnek a kis agyak.

Valamelyik este már épp jövök ki a szobájukból, amikor hallom, hogy Bora azt énekelgeti: nem kapálok, nem kaszálok, asztalosinasnak állok, apró ágyakat csinálok, abban alszanak a lányok. Aztán még utánam szól: én is csinálhatok majd ágyakat? Persze kislányom, majd ha asztalosinasnak állsz, de addigra már túl leszel néhány punk meg elektro zenén is, remélhetőleg…

• 8 hozzászólás

Egyrészt, és ezt tényleg csak zárójelben említem, természetesen csak addig aludtak hétig, amíg nem írtam erről. Mihelyst megjelent a Reggeli hozsánna című himnusz, visszatértek a korábbi keléshez, nyilván olvassák a blogot. Az azért említendő, hogy a stabil és precíz hatos kelés helyett immár negyed hét és hét között ingadozik a vekkervonyítás időpontja, ami azért mégiscsak barátságosabb a korábbi megoldásnál. Már olyan is volt, hogy emiatt késtek el a bölcsi reggelijéről és ez mi más, ha nem felnőttes dolog: elaludni a munkakezdést, ugye?

Másrészt, itt az ideje visszatérni a Kedves Naplóhoz. Az elmúlt hónap(ok?)ban nem fért bele az energiaszintünkbe a naplóírás, cserében többet olvastunk könyveket, nézünk filmeket és beszélgetni is szoktunk. Most viszont kezdjük azt érezni, hogy mindezek mellé akár egy-egy iromány is elférhet. Ezért ma, amikor Ane elhagyott minket a szülővárosa kedvéért több, mint egy egész napra, így ma este egyedül, pontosabban csupán két szuszogó csomaggal a szomszéd szobában ülök a konyhai laptop előtt, megkísérlem a beszámolást. Ezzel ugyan elveszem az internet- és kütyüfüggésem szemszögéből szabad estémet a Windows 7 telepítés és fényképrendezgetés elől, de uccu neki, nem bánom. Majd telepítek valami szörnyen korai hajnalon.

Jöhetne itt egy magyarázkodó bekezdés a hallgatás miatt – mert amúgy annak is a gyerekek megléte az oka –, de inkább csak vázlatos leszek: ha a munkád az, hogy a komputerbe kell belegépelned szövegeket egész nap, valamint reggel hattól nyolcig bébizel, utána dolgozod az előbbit, utána hazamész bébizni kilencig, akkor utána már nem annyira akarsz egy másik komputerbe gépelni semmit, főleg, ha torschlusspánik jeligével nem is borozhatsz hozzá és nem is csipegethetsz hozzá , mert ezeket beáldoztad a heti három úszókúra ideje mellé életminőség-javítás címszó alatt. Az áldozatok azonban megellették gyümölcseiket, ébren bírok maradni, és a kivételes estéhez felütöttem azért egy palackot is. Szóval jöhet a naplózás.

Beszámoló Egyes: Karácsony. Eredeti terveink szerint az ajándékokat anya és apa hozza a boltból, de a bölcsi közbeszólt, mert egyik nap azzal jöttek haza, hogy angyal hozza az ajándékot, és babázás közben maguk elé énekelgetve Jézust meg bárányokat meg valami pásztorokat is emlegettek. Nem volt igazán nagy trauma elfogadnunk, hogy mégis került valami misztikus magyarázat a sajnálatos karácsonyi események köré, de azért a fát együtt díszítettük a lányokkal és ők így is imádták: el voltak varázsolva a díszek, csillogás és csillagszórás okozta hétköznapon kívüli hangulattól, nomeg a család békés szeretetétől, amit sikerül megőrizni az utolsó napra hagyott teendők teljes kikerülése által.

felkészülés
Ez az első karácsony, amikor a gyerekek értik az ajándék fogalmát (és zsigerből imádják), és amikor minden rokon lemérheti, milyen jól beszéli a kétésfélévesek nyelvét ajándék-dialektusban. Nálunk a klasszikusan cinikus vélekedés igazsága bizonyosodott be: minden drága és kimódolt ajándékot megelőzve két plüssállat tört az élre a valós értékek skáláján. A komplett játékkonyhát mosógéppel és vasalóval respektálják, de használatra nem sűrűn méltatják (egyelőre), a kirakósokat nem rakják ki, a könyvekből csak Bartos Erika jön be, szóval van még hová értéktudatosodniuk.
nagypapánál
A nagybetűs Szentestét egyébként jól viselték, sőt élvezték, mert remek nagypapájuk kitalálta, hogy ők ketten az angyal segítői, akik a fa alól rendre a címzettnek szállítják a csomagokat. A címzettek imádták, hogy legkisebb, ám legnagyobbat mosolygó barátaiktól kapják a dobozokat, a küldöncök pedig végre feladatukra leltek a fenyő alatt.

Mára már teljesen áteveztünk a karácsony történetén, mert egy hete leszedtük a díszeket (újra együtt) és kivágtuk a fát a kuka mellé, sőt ma még a nagypapáéknál csillagszórózhattak egy búcsúzót, szóval egy évig semmi kisjézus meg fenyőünnep, túl vagyunk rajta és eddig úgy tűnik, nem hibáztunk látványosat. Szerették nagyon a karácsony-varázst, imádták a “csillogvillog” fenyőt, a hétköznapoktól oly távoli hangulatot, a napról napra érkező ajándékokat, a teljes családegyesítést (ami az év végéig zsugorian megtartott szabadságaimnak is köszönhető), valamint a mézeskalácsot és szaloncukrot is. Az együtt töltött három hét alatt először megőrültek, majd kisimultak, majd még simábbra és cukibbra nyugodták magukat, majd végül azért kissé fárasztóvá váltak, de ekkor jött a megváltó bölcsi. Azt hiszem, a végére elunták a téli bezártságot, a megszokottá váló jelenlétünket és a felnőtt-társaságot, igényük támadt a változatosságra és a nagyobb fizikai térre.

angyalfutárok / összeapázom magam / spontán ünnepi portré
Ők tehát visszatértek a tanintézményükbe, mi pedig nekiálltunk fogyókúrázni, mert sosem volt még ilyen durva eredménye az évvégi mozgásszegény, zsírgazdag és depresszió-járta hidegszürke hónapoknak.

• 5 hozzászólás

Úgy látszik, az ünnepek még a legelszántabb bloggereket is megakadályozzák a magvas hálózati munkásságban. Meg tudom érteni, mi is csak néhány percre tudtunk eddig összefutni a gépekkel. Utolsó ecsetvonások az ajándékokon (például megrendelt, de meg nem érkezett ajándékokról kép nyomtatása), vendégségek külső helyszíneken és itthon, valamint persze a nonstop babázás. Hiába juhászodtak meg karácsony napjára tökéletesen a leányok, a teljeskörű, kihagyás nélküli figyelemre mindkettőnk részéről szükség van, így reggel öttől-hattól este nyolcig csak négyesben is megrogyik a szülői teherbírás, hát még a szelídítői kvalitásokat igénylő vendégségekben. Éppen mintha két csimpánzkölköt vinnénk mások ünnepi díszbe simított lakásába. Ugrásra kész gondozóként figyeljük minden mozdulatukat és igyekszünk a lehető legkevesebb nemszabaddal és izgatott kézből kicsavart mütyűrrel eljutni a viszonylag tisztán megőrzött helyszínek elhagyásáig. Így persze este, miután a gyerekek már alszanak és a barátok is elbúcsúztak, már csak a távkapcsolóig tart az erő.

Itthonra bezárva még nehezebb lenne fenntartani a folyamatos érdekességet, így az év minden hátralévő napjára tervezünk valami vendégséget vagy egyéb kimozdulást. Most például indulunk vidékre és megdöbbenve szemléljük a bepakolandó cuccok listáját, milyen hosszú, pedig csak két napra tervezünk. A notebook például egyáltalán nem szerepel rajta. Offline karácsonyt ülünk idén.

• nincs hozzászólás

House doktor közel jár a pezsgőzéshez. Ma éjjel a lányok este nyolctól reggel ötig nyikkanás nélkül aludtak. Mindössze azért nem pukkan még a palack, mert 11-kor etettünk egyet, pótlandó a délután és este kihagyott mililitereket, így nem volt teljesen tiszta a verseny. Pedig zúzós volt az este, az egész napos vendégeskedés, autózás és ebből következő öltözés-vetkőzés jócskán megviselte a csajokat, estére már két ideggombócot próbált begyűrni a kádba két halottfáradt szülő. A meleg ruhába öltöztetést amúgy is bebörtönzésként élik meg, ehhez mérten tiltakoznak, és ebből kaptak ötször. Két új, ismeretlen lakás, valamint bónusznak egy kutya, amit még sosem láttak. Az új környezeteket egyébként élvezik, kíváncsian nézegetnek és örömmel ujjonganak, csak megtelnek a sok bevitt adattal. Estére beállt az információs túlcsordulás, nevetés közben is sírtak, elaludni is eggyel tovább tartott a megszokottnál.

Mi eddigre már beszélni is csak mély hangon elmakogott tőmondatokban tudtunk: nálunk is tegnap tetőzött a karácsonyi szünet. Hétköznap könnyebb, részben mert a lányokat sem szaggatjuk ki állandóan a megszokott rendszerükből, részben mert Anénak a segítőkkel, nekem a munkába járással elérhető, hogy legyen a napban néhány gyerekmentes óra. Ha ez nincs, akkor reggel héttől este nyolcig két fő részére teljeskörű foglalkoztatás van, állandó a hülyehangonbeszélés, sikkantgatáshallgatás és logisztikázás, amikkel önmagában nincs baj, csak a dózis túladagolt.

Végül azonban gyermekeink elaludtak, Géza megérkezett, karácsonyoztunk és boroztunk és beszélgettünk és remek este kerekedett. És akkor még jött az, hogy aludhattunk egyben (aprócska szünettel) 5+3 órát! Mégis mozog a Föld!

• 3 hozzászólás

• 3 hozzászólás

Lassan éjfél. A tévéből romantikus filmek dúdolnak sorra, a fa világít és kaleidoszkóp árnyékokat fest a plafonra, Ane és Mati mellettem szuszog, a lányaim odabent a kiságy falához bújva álmodnak. Alvás helyett inkább a semmi kis fényeket nézem, ahogy az ajándékok sziluettjeit nyaldossa a tévé pimasz villogása. Jó ajándékok, sok örömet szereztek.

A kedvencem egy buta filléres szatyor. Anétól kaptam, mert megjegyezte, hogy mindig eljátszom a vásárlás gondolatával, de valami tudjafene apróság visszatart. Egyszerű kis vágy, a teljesítése mégis nagy dolog nekem, mert a másikra figyelés lovasszobra lehetne.

Tudom, hogy sokan nem szeretik a karácsonyt a kényszeres vásárlás és a kötelező szeretet miatt, és értem is őket, de nekem nagyon bejön. Nekem ez a nap a vágyak teljesítéséről szól, arról, hogy tudjuk, mit kívánnak a szeretteink. Ismerjük őket annyira, hogy tényleg örömet szerezzünk az ajándékainkkal. Ez puha, otthonos érzés, jóféle béke. Belefér egy buta szatyorba.

Sok jó ajándékot és szégyentelen elérzékenyüléseket kívánok nektek!

• 1 hozzászólás

Egy darabig tanácstalanul álltunk a méretes lazacfilé előtt: levegyük-e a pikkelyes bőrét és ha igen, hogyan? Aztán beütöttük a YouTube keresőjébe a “lazac, bőr, eltávolítás” szavakat és az internet nevű csodálatos világtalálmányt dicsőítve megnéztük a számos amatőr főzősvideó némelyikét. Egyúttal kiröhögtük az amerikaiakat, hogy mekkora feneket kerítenek a médiacsinálásnak: 2:43 alatt sikerült bemutatni az egy “éles késsel válaszd el a bőrt a hústól” módszert. Ha már ott jártunk, megnéztük a “lazac, sütés” keresést is, és elképedtünk, milyen sokan csinálnak igazán kőamatőr főzősót a konyhájukban. Aztán visszatértünk a karácsonyi munkamenetbe.

Este nyolc után kezdődhetett az ünnepi meló, amikor a lányokat már lenyomtuk. Karácsonyi dzsezzklasszikusokkal és vörösborral könnyítettük a főzési, lakásdíszítési és csomagolási munkálatokat. A legjobban minden bizonnyal Matimacska szórakozott, mert a csirkecsontozás és lazachámozás közben keletkezett potyadékból alaposan belakomázott, hajnalban szőrös hógolyóként vonszolta magát ide-oda. Éjjel egyre végeztünk: ajándékok aranybőrben, kaják előkészítve, buja díszek lógnak a lámpákról, csak a fát nem tudtuk lekezelni, ez most jön.

És láss csodát: kutya fáradtak voltunk, Borka tegnap délután egy messzehangzó sikítás-parádéval javította a jókedvünket és enni sem volt hajlandó, mégis előbújt a karácsonyi hangulatunk. Nem viseltünk plüss rénszarvasszarvat és piros sapkát fehér bojttal, nem használtunk csillagszórót és szaloncukrot az önvidámításhoz, de mégis itt ült a Jézuska az egyik sarokban és nagyon drukkolt a csapatnak. A zenékre lógázta a lábát, a felsírásokra összeráncolt homlokkal mosolygott, egyik-másik ajándékot meglátva csettintett, de leginkább csak elégedetten bólogatott.

• nincs hozzászólás