Most ismerkednek Hófehérkével. Egyelőre igazán csak a hét törpe ragadta meg a fantáziájukat, ezért megmutattam nekik az eredeti Disney törpéket a youtube-on, amikor a bányából térnek haza. Nézik, nézik a katonás rendben masírozó rajzfilmfigurákat, hallgatják a “hejhó, hejhó ily dalt dalolni jó” bárgyú szövegét. Tamara hirtelen megrázza a fejét:
- Anya, ezek nem törpék! Ezek Mikulások!
Valóban. A Mikulások lebuktak, valójában van rendes munkájuk, és rendetlen házikókban élnek az erdő mélyén.

• nincs hozzászólás

Számomra ma derült ki, hogy minimum egy csodagyerek van a fedélzeten. Talán a másik is az, de ő még nem bizonyított.

A délutáni alvásuk alatt betettem az Elnök emberei hatodik évadot, de egyetlen epizód sem tudott végigmenni, az utolsó percek alatt felébredtek. Filmpillanat állj, s a kissé nyűgösen ébredő ikreket kihoztuk a nappaliba, hogy immár a karjainkban fejezhessék be a felkelés megterhelő mozzanatát. Tekeregtek, nyüszítgettek, ilyenkor nem találják a helyüket. A képernyőn közben egy gondterhelt mondatba fagyva Toby arca tátogott. Azt találtam kérdezni, beszéljen a bácsi? Szomorú szemmel bólogattak, majd beletörődő nyugalommal meredtek az újraindított cselekményre.

Bartlet elnök, népes stábja kíséretében az elnöki különgépen repült Kína felé, de szklerózisa miatt éppen megbénult, így veszélybe kerül a csúcstalálkozó. A tisztiorvos végül feljavította annyira, hogy tolószékben ugyan, de újra el tudta látni feladatát, nem kellett tehát visszafordulniuk. A velük utazó újságíróknak bejelentést készült tenni az egészségügyi problémáról és egy másik válsághelyzetről. Itt kapcsolódtunk be teljes létszámban a történetbe. Beültették az elnököt egy tolószékbe, segítője tolta volna a sajtóterembe, de egyedül akart begurulni a nyilvánosság elé. Közelről látjuk a kezét, amint remegve erőlködik a kerékkel, arcán alig rezzen érzelem, még remegés, aztán lassan, döccenve, de elindul a kerekesszék. A vágás után a folyosót látjuk az egyedül a bejárat felé távolodó elnökkel, képen kívül felhangzik az ilyenkor szokásos “Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok elnöke!”. Ekkor szólalt meg az addig szokásához híven rezzenéstelenül figyelő Bora.

Nekem tátva maradt a szám, aztán elsötétült a kép és elindult a stáblista.

Bora azt mondta: vége van. Ezután jött az elsötétedő kép. Levette a dramaturgiából, a zenéből, a képekből, nem tudom, de tényleg tudta, hogy vége az epizódnak. Csak úgy megjegyezte mellékesen, aztán felkászálódott és elbotorkált rajzolni vagy babát vetkőztetni.

Nekem még mindig égnek áll a hajam. Két évesen felismerni a dramaturgiai fordulópontot, leradarozni az indirekt eszközökkel bemutatott csúcspontot, az eléggé hoppá, nem?

• 2 hozzászólás

Azon filóztunk Anettával, hogy ha az ikrek születésnapján házasodtunk volna össze és aznapi névnapokról nevezzük el őket, akkor már csak a mi személyi ünnepnapjainkkal kellett volna kezdeni valamit egy gigantikus ünnepicentrumhoz. Anetta felvehette volna például a Hósea nevet (a mostani neve után nem lett volna nagy váltás), én pedig rácsúsztam volna az Ákosra, ezzel még egy svédcsavarral a sógort is bevettük volna a buliba, a szülinapjainkat és a karácsonyt meg valahogy csak sikerült volna áthazudni nyárra. Most talán becézhetnénk a lányokat Albinak és Horcinak.

De nem voltunk ennyire türelmesek, március 30-án, ma két éve egymásnak estünk, hogy felrángassuk a gyűrűket a másikra – nekem volt nehezebb, mert Ane akkor már igencsak ikerterhes volt. A mai jeles kétévfordulót lakoma helyett inkább egy mozival terveztük megünnepelni, ha már mindkettő nem fér bele – mert akármelyiket tesszük második helyre, ott már elaludnánk. A Made in Hungaria című alkotást szemeltük ki, tisztelegve a saját gyökereink és a baráti író előtt, avagy kíváncsian, lehet-e ehhez a témához nyáltól és közhelyektől rogyadozás nélkül is hozzányúlni.

Szerencsénkre semmi forgalom nem volt, így hiába próbálkoztak be a lányok egy váratlan mégsemalszunkellel, így is időben odaértünk, sőt maradt pár perc Häagen-Dazs fagyizóra és popcorn-üdcsi-nácsosz bevásárlásra is. Amikor a terembe léptünk, már ment a film, de nyilván nemrég kezdődhetett, gyorsan beslisszoltunk a helyünkre és élveztük a filmélményt. Egyébként tényleg élveztük, tessék megnézni, meglepően más, mint amire számíthatnánk. Az élvezés éppen kezdett volna kibontakozni, amikor egy velőtrázó snittel a végefőcím vette kezdetét. Szó szerint leesett állal bámultunk. Húsz perce ültünk be a terembe.

Aztán megnéztem a jegyet, ami, hmm, egy sokkal későbbi előadásra szólt. Sikerült az előző vetítés utolsó fél órájára belopóznunk.

Elképzeltük a közönség döbbenetét, amikor másfél órával a kezdés után belibben egy vidám pár teljes felszereléssel, púpozott kukoricás staniclival bevágódik a helyére, s azonnal vetkőzni és súgdolózni kezd, mintha még a reklám alatt járnánk. Mit gondolhattak? Hogy ezek csak a poént szeretik, vagy filmkritikusok, akik összevitáztak az egyik utolsó jeleneten? Vagy APEH-ellenőrök, akiket próbavásárlásra küldtek a plázába?

A film elejét (és közepét) megnézzük egy másik alkalommal, a lányokat pedig holnap Albinának és Horáciának fogom szólítani, érezzék ők is az ünnep súlyát.

• 5 hozzászólás

Egy botrány részletei (Notes on a Scandal) Judi Dench és Cate Blanchett parádés, a többi színész is remek, ahogy ezt egy brit filmtől el is várom, de a forgatókönyv annyira lapos, hogy hiába minden beletett tudás és akarás, ez egy vérszar film. A kérdés leginkább az, ebből a minimálsztoriból ki lehetett volna hozni egy jobb mozit is? Negyvenes évei elején járó, példás családanyag tanárnő dugni kezd egy gimnazista fiúval, ami ugye törvénytelen. Az iskola öreg, erkölcsi mérce mumus tanárnője, aki megbarátkozott vele, sejtjük, önös érdekből, mellé áll, hogy szerelmével zsarolhassa. Mert leszbikus. És zsarolja és persze úgy nem lehet szerelmet venni, azaz mindenki megszívja.

Ha nincs benne a leszbi vonal, nincs film… A diákjával szexelő tanár, a reménytelen szerelmében féltékenységgel zsaroló idős kolléga, a kegyetlen kamasz - csupa közhely, vagy legalább kényelmesen elképzelhető és elemezhető szitu. És ennél több nincs is a filmben, legfeljebb a remek mesteremberek, az operatőr, a zeneszerző Phillip Glass és a színészek.

Ne nézd meg! 

• nincs hozzászólás