Tamara valamelyik délelőtt ezt a képet készítette. A képen Nagyi és Tamara láthatók. Épp teregettem (néha az az érzésem, hogy minden posztot kezdhetnék úgy: épp teregettem, amikor…), amikor Tami boldogan rohant ki a szobából. Nézd anya, itt a nagyi meg Tamara! És tényleg!

Megint egy hetet itthon töltöttek a lányok. Megint vírus, megint a köhögős. Amikor a bölcsi öltözőjében mondtam az egyik anyukának, hogy a lányok még csak egyetlenegyszer kaptak antibiotikumot, négy fej fordult felém: még csak egyetlenegyszer? Az enyém már négyszer, az enyém nem is tudom hányszor - mondták a többiek. Azt már el sem mertem mesélni, hogy utólag úgy tűnt, az az egy is felesleges volt. Még nyáron történt, amikor nyaralt a dokibácsink, Borka meg már napok óta inkább pihegett, mint rendesen lélegzett. Végső kétségbeesésemben levittem a körzeti gyerekrendelőbe, hogy valaki hallgassa meg. A körzeti dokinéni meghallgatta, belenézett a torkába, majd lekapott a tíz körmömről, hogy miért csak most, és hogy képzelem, hogy egy ilyen beteg gyereket nem viszek orvoshoz, hiszen ennek tüdőgyulladása van! Azonnal induljak a kórházba, itt a beutaló. Nem megyek - mondtam. Nem viszem kórházba a gyerekemet. Ha kell, bemegyek vérvételre, röntgenre, de nem hagyom ott a gyerekemet, nem és nem. És van nekem ez a másik is itt. Mi az, amit én ne tudnék neki otthon nyújtani? Eszik, iszik, nem lázas, kicsit hörög, én is hallom, de nem túlzás ez a kórházi beutaló? Anyuka, itt írja alá, hogy maga nem viszi a beteg gyerekét a kórházba. Aláírom, nem viszem. Tudna adni azért valami gyógykezelést is, doktornő, vagy csak a lebaszást tetszik osztogatni e nemes állami intézményben? Itt van ez az antibiotikum, de magára vessen, ha… Magamra vetek, doktornő, ne féljen, aláíratta velem a felmentőjét, maga már nem lehet hibás. Maga már elszámolt a lelkiismeretével azon a darab papíron ott ni. Én meg majd megoldom. Ekkor hívtam szinte zokogva a dokinkat, aki először is megvédte a körzetist, hogy nem az ő betege, jobb, ha utalja, akkor neki nem lesz baja. Másrészt épp most jön hazafelé, de akkor egyenesen hozzánk. Élesen él az emlékezetemben, hogy milyen szép idő volt, és mennyire cudarul éreztem magam. Gyötrődtem, hogy a nyakamba vettem egy olyan döntést, amiről csak a szívem beszélhet, tudásom a világon semmi, és tapasztalatom sem sok, a magam kétéves anyaságával, még ha iker is az. Megérkezett a mi mindig borostás dokibácsink. Először meghallgatta Borát, aztán kért tőlem egy tejfölös dobozt meg egy kisollót, vágott egy csinos lukat a doboz alján, beleillesztette a Ventolint, fújt egyet, rászorította Bora arcára, aztán újra hallgatózott. Várt egy percet, aztán megint hallgatózott. Igen – mondta végül, lehet valamit hallani, de nem tüdőgyulladás, inkább a vírusos megfázásának van egy kis asztmatikus felhangja. Persze sosem tudhatjuk, hogy vírusos vagy bakteriális. Szóval lehet, hogy elkél az antibiotikum, de tudja, én mindig várok három napot, csak akkor kezdem adni. Mit is írt a doktornő? Mondom. Hát igen, én alulról szoktam a gyógyszerezést belőni, úgy látszik, ő pedig felülről. Persze azt is lehet, az a biztosabb. Végül megegyeztünk, hogy legyen antibiotikum. Inkább miattam, mint Bora miatt. Még mindig remegtem, mint a nyárfalevél, hogy nem jól döntöttem, és a gyereknek lesz valami nagy baja, mert a szívemre hallgattam. A gyereknek aztán nem lett nagy baja. Három nap múlva kiderült, hogy inkább vírusos volt, mint bakteriális. Az ikrekben az a jó, hogy mindig van kéznél kontrollcsoport. Tamara két nap múlva kezdte a hörgést, és aztán antibiotikum nélkül is éppúgy elmúlt neki, mint Borkának. Így történt az egyetlen antibiotikumozás, és azóta se soha. Ez már jó régen volt, és úgy tűnik, a gyerekeink attitűdjében (soha egy percre le nem állnak) és életmódjában (föl-le-föl-le) nagyobb a rizikófaktor, mint az egészségért felelős génjeikben. Vagyis többször voltunk a balesetin, mint ahányszor antibiotikumra volt szükségük.

Ha már egészség… az ekcémájuk elmúlt! Vagy csak most épp nincs? Sajnos nem tudom megmondani a tutit. Annyi mindent megváltoztattunk. A gyógyszertári kenőcs helyett Eucerinnel kenjük őket minden este. Homeopátiás alkati szereket és speciális ekcéma elleni bogyókat szedtek két hónapon keresztül. Kidobtam minden enzimes mosószert, csak biomosok. Nem fürdenek minden este, csupán heti háromszor. Az e-t tartalmazó élelmiszerek számát csökkentettem itthon. Nincs Túró Rudi, tejszelet, és válogatva veszem a felvágottakat. Igazából ezek a trükkjeim. Fogalmunk sincs, melyik miatt múlt el az ekcéma, de azért én a homeopátiára szavazok. Vagy a biomosásra. Vagy az egészséges étrendre. Vagy az Eucerinre. Vagy a nagy ekcémaevő szörnyre. Akinek kell, utánvéttel küldöm. Cím a kiadóban.

• 4 hozzászólás

El ne kiabáljam, de korán ittam a vírus bőrére. Reggelre kialudták az előző hajmeresztő délutánt. Állítólag van ilyen, a kölkök elfáradnak – amire éppen lehetett okuk, elvégre két hét itthonülés után ránk szakadt a tavasz napi egy bölcsiudvarral és egy játszótérrel, nomeg plusz tíz fokkal. A helyzet annyira reményteli, hogy ma délelőtt elmegyünk babaúszni, két kihagyott hónap után.

• 3 hozzászólás