Ez a tél minden várakozást fölülmúlt. Kétszer hiányoztak betegség miatt a lányok a bölcsiből. Egyszer a szokásos, köhögős vírus miatt, egyszer meg Borka bélfertőzést kapott egy harapás virslitől, amit azon nyomban, ahogy megéreztem a szagát, vágtam a kukába. Már későn. Két hóembert is építettünk, a második két hétig bírta az ablakunk alatt.

Itt Bora épp a hóember szemét eszi. Nem volt más barna dolog otthon, mint csokiparány. (Meg kaki - mondanák a lányok. Akinek a barátja a pisi. Együtt úsznak a csatornában, hihihi, kezdjük szokni a bölcsis humort.) Két napig nézegették, a harmadik nap Bora kivette, és befalta a kőkeményre fagyott hóemberszemet. Azt mondta, nagyooon finom volt. Hinnünk kell neki.

Ha valaki  huszonnyolc éves koromban azzal jön, hogy tíz év múlva szánkón húzom az ikerlányaimat a bölcsődébe nap mint nap, épp annyira nem hiszek neki, mintha azt mondja, hogy ugyanekkor hatkor fogok kelni, és kilencre már megfőzöm a vasárnapi ebédet. Én erre jót röhögök, lecsapom a szundit, és visszafekszem, hogy álmodjak valami szebb jövőt magamnak.

Azonnal sorolnám az én racionális ellenérveimet, hogy például soha nem láttam ikreket a családban, ami ha hihetünk a genetikában, elég komoly érvnek bizonyul. Másrészt hogy nem szándékozom bölcsibe adni leendő gyermekeimet, hiszen én szuperanya leszek, vagyis megadom a gyerekeimnek, ami jár a gyerekeimnek, azaz három anyaévet. (Na az pedig legbizarrabb álmaimban sem merült fel, hogy ez a három év ikreknél hat.) Harmadrészt érettségi óta soha, de soha nem keltem kilencnél előbb, sőt azt gondoltam, kilencnél előbb kizárólag a kukások meg a kutyások kelnek, így aztán szereztem egy diplomát meg egy macskát, és azt gondoltam, ezzel örökre biztosítottam magamnak a reggeli henyélést.

Aztán itt vagyok tíz év múlva, és kiderült, hogy nagyapám iker. (Elvesztette az ikertestvérét a születéskor, ezért nem volt benne a családi legendáriumban.) Aztán mégis kerestem bölcsődét a lányoknak, mert másfél év alatt halálosan kimerülten az ikerringatásban meg a szüleim gyászolásában, és már nem anyának, hanem szorongó kislánynak éreztem magamat. Így ők bölcsődébe, én terápiára mentem. Az egyensúly helyreállt. A bölcsődékről meg általában kiderült, hogy nem a sátántól való személyiségromboló intézmények. A koránkelésről pedig csak annyit, hogy nyugodtan kidobhatom a diplomámat meg a macskámat is, ha voltam annyira hülye, hogy messzemenő következtetéseket vontam le abból, hogy kétszer véletlenül kinéztem reggel hatkor az ablakon.

Végül két és fél év után Bora és Tamara is jól vették az akadályokat a bölcsődei takonypályán. Én is rendbe jöttem. És még síelni is voltunk. Többször szaunáztunk, mint pelenkáztunk, és úgy ettünk hétszer egymás után, hogy senkire nem kellett rászólni, hogy fejen állva nem lehet lenyelni a lekváros kalácsot, valamint több órát olvasással is eltöltöttünk. Ez már annyira szép, hogy hallani vélem a halk a hegedűszólamot a monológom alatt, pszt, mindjárt megszólalnak a fuvolák. Annyi balszerencse közt, oly sok szívás után - lép be andante a férfikar. Szerintem Vörösmarty is valami ilyesmire gondolhatott.

• 4 hozzászólás

Egy hét betegeskedés után, ma reggel nyolckor újra benyitottunk a bölcsi ajtaján. És mintha semmi sem változott volna, mintha nem lett volna ez az egy hét összezártság. A főszereplők a babakocsi-tárolóban felültek az összes biciklire, az öltözőben Levente szekrényéből kihalászták a cumit, levették a kupakját, és azt mondták, kupak! Fruzsina szekrényéből kivették a poharat, kiszedték belőle a cumit, és elrejtették a cipők között. Sorolták, hogy katica, papírsárkány, kukac, csap, azaz az öltöző elemi részeit. Hozták egymás váltócipőjét. Bora kivette a kukából a kukazacskót, Tami visszatette, aztán rohantak kezet mosni. Amikor kinyitottam a csoportajtót, lelkesen kiabáltak, sikongattak, és mint akik börtönből szabadultak, belevetették magukat egy rég nem látott műanyag ananász cincálásába. Semmi mamizás, semmi anya-anya. Utánuk szóltam, hogy sziasztok, de még csak hátra sem fordultak. Hálátlan banditák, anyátok meg még azon gondolkodott, hogy ma sem visz titeket bölcsibe, nehogy lelkitörésetek legyen! Nu pagagyi!

• 5 hozzászólás