Bora lassabban beszél, mint Tamara, néhány hangot nem ejt helyesen (l, r), és emiatt a rettenthetetlen ikerversenyben sokszor csak sikítással, visítással, hisztivel éri el, hogy néha ő mondhassa el a nagy híreket. Valójában megfigyeltem, hogy nem a hangtévesztés vagy a lassúság az ő igazi kerékkötője. Hanem az, hogy  képekben beszél. Tamara egyenes, közvetlen, gyors beszédstílusa mellett nem csoda, ha ő néha lemarad.

Ma reggel az autóban megkérdeztem tőle, hogy kér-e még ivójoghurtot. Azt válaszolta: - Én már a sós ropogósról álmodozok.

Valamelyik nap felvettem egy zöld buggyos nadrágot és egy zöld pöttyös pólót. Meglátott, és belekezdett egy rövid mesébe. “Volt egyszer egy anyuska. Nagyon szerette a gyerekeit. A gyerekei is nagyon szerették őt. Egyszer borsónak öltözött. Itt a vége.”

Persze Tamara is használja a mesékből megismert szófordulatokat:
- Tami, nem adok több rágót.
- Anya, akkor bitófára ítéllek!