Az egyik, gyereknevelős elméleteket meg nem rázó, világot alapjaiban fel nem forgató, de azért számunkra mégis új tapasztalás, hogy egy gyerekkel nem hogy könnyű, de habkönnyű. A másik nagy tanulság pedig az, hogy hiába kutatjuk, hogy milyen az egyik gyerekünk személyisége a másik nélkül, ha a személyiségéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a másik. Be kell látnunk, hogy ők így egészek. Úgy érzik magukat a legjobban, ha egymással lehetnek. Ha nincs ott a másik, sokkal kevésbé azok, akiknek ismerjük őket. Lehetetlen felépíteni saját magukat egyetlen külön töltött hétvége alatt. Az ő személyiségük szerves része a folyamatos interakció és az ikerség.

Úgy látom egyébként, hogy Borának feszültséget okoz, hogy Tamara majdnem mindenben előbbre jár egy hajszállal. Egy vastagabb hajszállal. Persze ez nem is klasszikus előre járás. Egyszerűen más típusok. Tamara az örök érdeklődő, mondókázó, énekelő, kíváncsi, tudást halmozó típus. Bora befelé fordulóbb, kreatívabb, őszintébb. Örökmozgó. Nehezére esik koncentrálni, egy helyben maradni, egy dologra figyelni. Folyton esik-kel, bohóckodik, táncol, mászik, mozog. Lobbanékony. Egy pillanat alatt elege lesz, ha valami nem megy neki. Ilyenkor a karjába harap, vagy inkább a ruhájába. Hétvégén nem harapta a karját, de nem is volt igazán felszabadult. Nem volt ott Tami, aki ezt a kis helyzeti előnyből adódó feszültséget okozza neki gyors beszédével, éles gondolkodásával, de nem volt ott az a Tami sem, aki egész nap játszik vele, akivel együtt nevet és sír, akivel egymás minden rezdülésére reagálnak. Nem volt ott a legjobb barátja, még ha ez a legjobb barát néha frusztráló is számára. A szerepek folyton változnak, és lehet, hogy nem mindig ez lesz a leosztás. Most épp ez a helyzet.

Néha az egész ikerség, az egymásról való gondoskodás, az egymásra figyelés szinte szívbemarkoló. Tegnap délután, amikor megérkeztem a bölcsődébe, Tamara boldogan hozta a pötyitábláját. Nézd, anya, ezt raktam ki! - kiabálta, ahogy meglátott az ajtóban. Ugyanebben a pillanatban, Bora kétségbeesetten nézett rám, majd heves zokogásban tört ki. Egyből tudtam, hogy ő már kiszedte a pötyitáblából a pöttyöket, és nem tudja nekem megmutatni, hogy mit készített. Tamara látta Bora elkeseredését. Odarohant hozzá, megsimogatta, és azt mondta, nincs semmi baj, neked adom. De Bora zokogott, tovább, és azt hüppögte, azt nem én csináltam, az nem kell! Tami szaladt egy új pötyitábláért. Nem baj, gyere, kiraksz anyának egy újat! De eddigre már megvigasztaltam Borit, meg valahogy  a figyelme is elterelődött a pötyiről. Tamara is látta ezt, így ő is hagyta az egészet. Tamara konfliktuskezelő képessége bámulatos. És egyre többször fordul elő, hogy Bora konfliktushelyzeteit Tamara kezeli. Ha az egész nem ott és akkor, és annyi gyerek előtt történik, hanem a filmvásznon, és a kamera közelít Tamara nyílt tekintetére, ahogy felajánlja előbb a saját alkotását, a visszautasítás után pedig egy új létrehozásának a lehetőségét, akkor elbőgöm magam. Egyébként így is, csak nem ott és akkor.