A bölcsődében mindenkinek van egy kis füzete. Ebbe a füzetbe minden félévben kerül egy személyes jellemzés. Lássuk, mi áll benne Tamaráról és Boráról. Néhány helyen, zárójelben kiegészítettem Ildi néni mondatait.

Tamara
Tami reggelente jókedvűen érkezik a bölcsődébe. (Mostanában kirohan hozzám, megölel, és azt mondja, szeret. Ilyen gyönyörűségeket csinál.) Egész nap tevékeny.(Szép eufemizmus.) Szereti vetkőztetni, fürdetni a babákat, takargatja őket. Pötyiből próbál formákat kirakni. Rajzolásnál a laphatárt betartja. Ovális alakokat rajzol (Apabálna. Itthon is rengeteg apabálnát rajzol, néha anyabálnát és nagyibálnát.)  Közös játékokban szívesen részt vesz. Szeret festeni, gyurmázni. Étkezéseket örömmel fogadja. Ételek között nem válogat. Kanalat jobb kézzel fogja. Nem tesz már olyan sok ételt a kanálra, nyugodtan emeli a szájához. Lassabb ütemben, tisztábban eszik. Tejes italokat kérésemre megkóstolja, de nem ízlik neki. (Cumisüvegből megiszik reggel, este 2-3 dl tejet, pohárból kizárt.) Először a húst eszi meg, és csak utána a kenyeret és a főzeléket. (Régebben csak a húst ette meg, úgyhogy előre léptünk.) Szívesen segít. Tisztán, érthetően bővített mondatokban mesél a vele történt dolgokról. Érvekkel könnyen meg lehet győzni. (Az Ildi néninek.) Szereti hallgatni az éneket, mondókát, ezeket könnyen meg is tanulja. (Itthon énekli. Karácsony környékén ült a gyerek a szoba közepén, és a legkevésbé sem vallásos családja körében békésen énekelgette a pásztorok, pásztorok saját átköltését, amelyben Jézuska barátja a bárányka.) Önállóan vetkőzik, öltözik, WC-t használ, utána kezet mos, töröl, és megfésülködik. Napirendet ismeri. Már nem mindig szalad. (Nem mindig? Amikor alszik meg amikor eszik.) Szobatiszta. Kakiláshoz kér pelenkát. Ágytiszta. “Mimával” és cicával könnyen elalszik. 2-2,5 óra múlva jókedvűen ébred.
Súlya: 12 kg, Magassága: 86 cm

Bora
Bora reggelente jókedvűen érkezik. A magával hozott játékot örömmel mutatja, majd szalad a gyerekhez játszani. (Nekem persze azt nyomja egész úton a bölcsőde felé, hogy senkinek sem fogja megmutatni a játékot, amit hozott, csak a Kamillának.) A babákat levetkőzteti, takargatja, altatja, babakocsiban tologatja, fürdeti. Társai játékát figyeli. Nagyon szeret gyurmázni, festeni. Ez hosszabb időre le is köti. Akár 30-40 percig. Igaz, sokszor feláll, leül közben, de az asztalnál marad. Nagyon jó a kézügyessége. (Ez érdekes, mert ő nem tud ollóval vágni, Taminak pedig kedvenc elfoglaltsága a „vágocskázás”. Bár igaz, hogy nagyobb ívű alkotásokat gyárt, mint Tami. Több színt és nagyobb felületet használ. Szerintem lelki alkata miatt tölt több időt ilyesmivel.) Festésnél képes arra, hogy a különböző színű festékeket ne fesse egymásra. Nagyon szereti hallgatni az énekeket, mondókákat. Társai nevét és jelét tudja. Az étkezéseket nagy örömmel fogadja, szalad a helyére. Ételek között nem nagyon válogat, de a borsófőzeléket sokszor nem eszi meg. Először a húst eszi le a kenyérről vagy eszi ki a főzelékből, csak utána a többit. Tejes italokat egyáltalán nem issza meg. (És Ildi néni kérésére sem kóstolja meg.) Szobatiszta. Kakiláshoz kér csak pelenkát. Ágytiszta. Bővített mondatokban, érthetően mesél a vele történtekről. “Mimával” és cicával könnyen elalszik, zajokra hamar felébred, különben 2-2,5 órát alszik. Akaratát sokszor hisztivel érvényesíti, ilyenkor nehéz meggyőzni. (Nem az a racionális típus.)

Súlya:11,5 kg, Magassága: 88 cm
(Továbbra is ő a vékonyabb és magasabb. A mázlista.)

Tömören: Tamara segít és meggyőzhető, Borka alkot és hisztizik. De mindketten énekelnek, táncolnak, esznek, isznak, alszanak, játszanak. Nagyon rendben van ez így.